HerbaPharm
A HerbaPharm, valamint a HerbaClass márkanév történetének kezdete évtizedekre nyúlik vissza. Az innovatív csapatot a gyógynövények ismerete és szeretete, valamint a Magyarországon élő emberek egészségügyi problémáin való segíteni akarás ösztönözte. Magyarország - földrajzi fekvésének és éghajlatának köszönhetően - gazdag vadon termő gyógynövényekben is, mintegy 300-350 fajjal találkozhatunk. A HerbaClass célja, hogy kihasználják Magyarország, azon belül Dél-Békés rendkívül jó földrajzi adottságait, ahol az ország legjobb minőségű földterületei vannak. A HerbaClass termékek hazai-, ellenőrzött körülmények közt-, vegyszermentesen termesztett-, minőségi alapanyagokból készülnek.
A környéken megtermelt, gyógyerővel bíró növényekből, igen magasan koncentrált kivonatokat sikerült előállítaniuk. Krémeik és őrleményeik alapját is ezek a kivonatok, illetve növényi összetevők képezik. Hivatalos vizsgálatok bizonyítják, hogy a speciális és egyedi kivonási módjuknak köszönhetően, az alapanyagként felhasznált gyógynövényekből a hagyományos eljárásokhoz képest, sokkal nagyobb mértékben tudnak hatóanyagokat kivonni. A termék mintákat akkreditált laborokban vizsgálták meg, s vetették össze más - ugyanazon növényekből készült - forgalomban lévő készítményekkel is. Az eredmények rendkívül ígéretesek voltak. 2017-ben a technológiát szabadalmi beadvánnyal védték le, azonban a gyártástechnológiát nem kívánják közkinccsé tenni, így abból tényleges szabadalom egyenlőre nem lesz. A HerbaClass márkanév mögött álló stáb növényvédelmi szakmérnökből, okleveles vegyészből, fizikai-, és kémiai tudományok doktorából valamint természetgyógyászból áll, emellett munkájukat orvosok, gyógyszerészek és élelmiszer technológus mérnökök is segítik.
Termékeiket növényi kivonatok, növényi krémek, növényi őrlemények teák és ivólevek képezik.
Ismerje meg Ön is ezeket a kiváló minőségű, magas hatóanyagtartalmú termékeket!
A BLACK Syrup természetes "testőr" a kórokozók ellen. Fogyasztását ajánljuk a test védekezőképességének erősítéséhez, meghűlés, influenza, felső légúti megbetegedések, torokgyulladás esetén. Segíthet a jó közérzet megtartásában, a legyengült fizikum megerősítésében.
Kendermag magas hatóanyag-tartalmú alkoholos kivonata kendermagolajjal - Alkoholtartalom 20-25 tömeg% - étrend-kiegészítő készítmény. A kender növény minden része biológiailag aktív összetevők tömkelegét biztosítja számunkra. Magjának felhasználásával aminosavakhoz, antioxidánsokhoz, és értékes zsírsavakhoz juthatunk. A növény magjából az eredeti, saját fejlesztésű, hideg kivonási eljárással nyerjük ki az értékes hatóanyagokat.
Homoktövismag magas hatóanyag-tartalmú kivonata Homoktövis magolajjal - Alkoholtartalom 20-25 tömeg% - étrend-kiegészítő készítmény. A növény szemet gyönyörködtető termése, és magja a biológiailag aktív összetevők tárházát nyújtja felénk. Tele van antioxidánsokkal, flavonoidokkal, és értékes zsírsavakkal. A növény magjából az eredeti, saját fejlesztésű, kíméletes hideg kivonási eljárással nyerjük ki az értékes összetevőket.
Homoktövismag magas hatóanyag-tartalmú alkoholos kivonata - Alkoholtartalom 40-45 tömeg% - étrend-kiegészítő készítmény. A homoktövis szemet gyönyörködtető termése, és magja a biológiailag aktív összetevők tárházát nyújtja számunkra. Tele van olyan értékes antioxidánsokkal, mint a színt adó flavonoidok, és értékes zsírsavak. A növény magjából az eredeti, saját fejlesztésű, kíméletes hideg kivonási eljárással nyerjük ki az értékes összetevőket.
Kendermag magas hatóanyag-tartalmú alkoholos kivonata - Alkoholtartalom 40-45 tömeg% - étrend-kiegészítő készítmény Ennek az értékes növénynek minden része biológiailag aktív összetevők tömkelegét biztosítja számunkra. Magjának felhasználásával aminosavakhoz, antioxidánsokhoz, és értékes zsírsavakhoz juthatunk. A növény magjából az eredeti, saját fejlesztésű, kíméletes hideg kivonási eljárással nyerjük ki az értékes hatóanyagokat.
Magas hatóanyag tartalmú növényi kivonat - étrend-kiegészítő. Kender-, máriatövis-, len-, és fűszerkömény magból citrom felhasználásával készült alkoholos növényi komplex. Alapanyagai kiváló esszenciális zsírsav, antioxidáns, és flavonoid források. A növények terméséből manufakturálisan, kíméletesen, gondosan odafigyelve nyerjük ki az értékes összetevőket. Fogyasztása ajánlott az általános erőnlét javításához, betegség utáni regenerálódás elősegítéséhez, szív-,és érrendszer állapotának megóvásához, méregtelenítéshez, ízületi panaszok fennálása esetén.
Ebben a készítményben a Növényi Kivonat "40" hatóanyagai és a kendermagolaj értékes zsírsavai ötvöződnek egymással. Alkoholtartalom 20-25 tömeg%. A Növényi kivonat "40" gyártása során felhasznált magvak hatóanyagainak széles spektrumát vagyunk képesek kivonni saját fejlesztésű technológiánk segítségével, mely egy kíméletes, hideg eljárás. Ehhez adjuk hozzá a kendermag olajában rejlő értékes zsírsavakat, melyeket a kendermag szervezetünk számára optimális arányban tartalmaz.
Az Astragalust több mint 1000 éve az egyik legfontosabb tonizáló és adaptogén gyógynövénynek tekintik. Az emberi test külső és belső körülményi változnak, melyekhez való alkalmazkodó képességünk (adaptálódásunk) lehetséges az adaptogén gyógynövények segítségével. Az adaptogén hatás igen komplex, ilyen bioaktivitással jellemzően csak egyes gyógynövények rendelkeznek, a szintetikus vegyületek nem. Az adaptogén növényeknek kiegyensúlyozó hatása van a szervezet életfunkcióira.
Kender-, máriatövis-, len-, és fűszerkömény magból készült alkoholos növényi komplex. A számozás az adott készítmény körülbelüli alkoholfokára utal. A 30, 40, és 60-as számú kivonatok ugyanazzal a növényi összetétellel rendelkeznek. A különbség a hatóanyag és alkohol koncentrációban rejlik. A „60”-as kivonat a legkoncentráltabb készítmény közülük. Alkohol tartalom: 60-62 tömeg%.
Magas hatóanyag tartalmú növényi kivonat - étrend-kiegészítő Kender-, máriatövis-, len-, és fűszerkömény magból, citrom felhasználásával készült növényi komplex. Tartalmazza a víz, alkohol és citromsav segítségével kivonható hatóanyagok széles spektrumát. A feldolgozott magvak bővelkednek olyan szabadgyök megkötő antioxidáns vegyületekben, mint például telítetlen zsírsavak, és flavonoidok. A növények terméséből kíméletesen, gondosan odafigyelve nyerjük ki az értékes összetevőket.
Vírusok, baktériumok, gombák? Hogyan védekeznek a méhek a mikróbák ellen? PROPOLISSZAL! Ezt a gyantaszerű anyagot a méhek a kórokozók ellen, a kaptár fertőtlenítésére állítják elő. Az új lépeket szintén propolisszal sterilizálják. Többnyire tinktúra formájában kapható, hiszen feloldására az alkohol a legtökéletesebb anyag. Érdemes alkalmazni immunerősítési céllal, felső légúti megbetegedések esetén belsőleg, gombás bőrtünetek, pattanások, herpesz kezelésére külsőleg.